Sokféle módja van a baba lefektetésének. Vannak, akik beteszik a kiságyba a gyermeküket, kimennek a szobából és a kicsi magától elalszik. Mások több segítséget nyújtanak az elalváshoz: cici, cumi, ringatás, hinta, összebújás, babakocsi, mesemondás, éneklés, simogatás és még folytathatnám. Mindegyik módszer jó, minden család azt választja, ami a legjobb a babának és a szülőknek.
Hozzám általában akkor fordulnak a családok, ha valamiért már nem működik az adott altatási mód. Két eset szokott előfordulni: vagy a szülők érzik úgy, hogy nagyon megterhelő már nekik a módszer, vagy a baba kezd el tiltakozni az eddig jól bevált szokások ellen. Mindkét esetben szükség van a változtatásra, új altatási szokások bevezetésére.
Ha változtatásra van szükség, akkor az egyik megoldás a babát rávezetni arra, hogy kevesebb segítséggel, önállóbban tudjon elaludni. Ahhoz, hogy megértsük, hogy ez miért működhet, beszélni kell egy keveset az alvási ciklusokról:
Alvás közben mély és felszínes alvási fázisokon megyünk keresztül. A mély alvási periódusokban nehezen, a felszínes alvási szakaszokban könnyebben felébredünk. Ezek a felébredések gyakoriak, mindenkinél előfordulnak, csak nem emlékszünk rájuk. Arra jók, hogy ellenőrizzük a környezetünket: nem fázunk-e, szomjasak vagyunk-e, nem fáj-e valamink, kényelmesen fekszünk-e, stb. Ha minden rendben, akkor alszunk is tovább, ez az ébredés nem zavarja meg az álmunkat, reggel nem is nagyon emlékszünk rá. Viszont ha valami zavaró tényezőt tapasztalunk, akkor „tényleg” felébredünk, és megoldjuk a problémát: feljebb csavarjuk a fűtést vagy betakarózunk, iszunk egy pohár vizet, vagy kimegyünk a wc-re.
A kisgyermekeknél is működik ez a figyelő funkció. Ha felébrednek és éhesek, fáznak, egyedül érzik magukat, bepisiltek, fáj a foguk, akkor nem alszanak vissza, hanem jeleznek a szüleiknek. Ezzel nincs is semmi gond, hisz azért vagyunk, hogy ilyen esetekben segítsünk nekik. A gond akkor van, ha a baba felébred, látszólag mindent rendben talál, mégis jelez a szüleinek. Miért csinálja ezt? Általában azért, mert azt szokta meg, hogy az elalváshoz szüksége van a szülei segítségére. Ha a lefektetésnél a cicin, cumin, kézben, hintában, babakocsiban, anyán aludt el, akkor ezt igényli minden felébredésnél is. Ebben a szituációban jelent egy lehetséges megoldást az önálló, kiságyban történő elalvás.
Összefoglalva tehát: nem kell megtanítani önállóan elaludni a babát. Akkor érdemes erre biztatni a piciket, gyakorolni a máshogyan elalvást is, ha a gyakori éjszakai ébredések hátterében a baba önálló visszaalvási nehézsége áll, és a szüleire ez túl nagy terhet ró, vagy a baba emiatt rosszul alszik.
A babáknak sem tesz jót az, ha hónapokon, éveken keresztül minden éjszaka óránként felébrednek és hosszan ébren vannak. Nekik ugyanúgy kevésbé pihentető a gyakori, sírós ébredésekkel tarkított alvás, mint a szüleiknek.
Exkluzív, tudományos igényességű cikkek, előadások és tréningek kizárólag előfizetőknek
Több, mint 30 cikk és esettanulmány
20 órányi előadás
folyamatosan bővülő tudásanyag
ha nem találod a kérdéseidre a választ, segítünk