Mennyi alvásra is van szüksége a babának vagy a kisgyermeknek? Itt találod a napi alvásigényről a táblázatot.
De a kevés alvásnak nem csak a hangulatingadozások és a hisztik lehetnek a következményei. Számos hosszútávú vizsgálatot végeztek gyermekeken és a kutatók azt találták, hogy az élet alábbi területeit érinti a hosszútávú kialvatlanság:
- Tanulási képességek: Azok a gyermekek, akik nem aludtak az életkoruknak megfelelő mennyiséget, nehezebben tanultak, memóriazavarokkal küzdöttek és lemaradtak a jól alvó társaikhoz képest az óvodában, iskolában.
- Biztonság: több balesetet szenvednek azok a gyermekek, akik fáradtak napközben.
- Hangulat: a hosszútávú kialvatlanság kihat a gyermekek hangulatára is, sőt egyes vizsgálatok szerint a depresszió kialakulását is fokozza.
- Elhízás: A keveset alvó gyermekeknél fokozottabban észlelhető elhízás, a kialvatlanság ugyanis fokozza az étvágyat, főleg az édességek utáni vágyat.
- Fertőzések: a nem elegendő mennyiségű alvás az immunrendszer éberségét is befolyásolja, így gyakoribbak a fertőzések a keveset alvó gyermekeknél.
Mik azok a jelek, melyek arra utalnak, hogy a gyermek túl keveset alszik?
A kisgyermekeknél máshogy jelentkezik a kialvatlanság, mint a felnőtteknél. Ha mi nem alusszuk ki magunkat, akkor fáradtnak, álmosnak érezzük magunkat, le vagyunk lassulva és nehezünkre esik bármit is csinálni. Ezzel szemben a kisgyermekeknél inkább a felpörgés a jellemző. Jellemzőek a gyakori hangulatváltozások, az ingerlékenység, a hisztik, az állandó nyüzsgés, a nehéz elalvások napközben és az esti lefekvésnél.
Mit tehetünk, ha túl keveset alszik a gyermekünk?
- Fokozatosan hozzuk előbbre az esti lefekvés idejét. Éjszaka a kisgyermekek alvásigénye minimum 10 óra, ha túl későn fektetjük le a gyerkőcöt, akkor nem alussza ki magát, mire indulni kell a bölcsibe, oviba.
- Minél kevesebb időt töltsön a gyermek a képernyő előtt, főleg az esti órákban. Egyrészt a tv és a monitor túl erős fénye megzavarja az alvás-ébrenlét ciklust, másrészt pedig mindenkinek ismerős a „Csak még egy mesét hagy nézzek meg, anya!” esete, természetesen az alvásidő rovására. 🙂
- Figyeljünk oda rá, hogy este már ne igyanak kakaót vagy fekete teát a gyermekek, mert ezek élénkítő hatása negatívan befolyásolja az alvásukat.
- Figyeljük meg, hogy mikor álmosodik el a gyerkőc: ásítozás, szemdörzsölés, a nyűgösség kezdete. Ezek azok a jelek, melyek figyelmeztetnek, hogy ideje aludni menni. Ha ezeket elmulasszuk, akkor azt vehetjük észre, hogy a gyermek újra aktívnak tűnik, egyre jobban pörög. Ezek már a túlfáradás jelei, ebben a stádiumban már sokkal nehezebb megnyugtatni és lefektetni a gyermeket.
Exkluzív, tudományos igényességű cikkek, előadások és tréningek kizárólag előfizetőknek
Több, mint 30 cikk és esettanulmány
20 órányi előadás
folyamatosan bővülő tudásanyag
ha nem találod a kérdéseidre a választ, segítünk