Legyen szigorú!
- az alvásidő és az elalvás előtti rutin a legyen az egyik legfontosabb esemény a baba életében. Mindig elszomorít a látvány, mikor a baba-mama összejöveteleken, a babauszin vagy bevásárlás közben ásítozó, nyűgös, szemmel láthatóan fáradt babákat, kisgyermekeket látok. Ezeknek a picik rég az ágyukban lenne a helyük. Sokkal többet számít a jó, minőségi alvás a babák fejlődésének elősegítésében, mint bármilyen fejlesztő foglalkozás. Persze az is kifejezetten jót tesz, ha közösségbe jártok a picivel, de ne alvásidőben tegyétek! Egy túlfáradt, nyűgös baba úgysem fogja élvezni a foglalkozást, csak még jobban túlpörög a sok új élménytől.
- az elalvás előtti rutin minden alvás előtt szükséges. Ha ugyanis következetlenek vagyunk, akkor nem lesz egyértelmű a babának, hogy mikor jön el az alvás ideje. A jó lefekvés előtti rituálé segít ellazulni a picinek, és pontosan jelzi a babának, hogy most az alvás következik.
- az étkezési időket is érdemes tartani: ha a játék vagy a programok az evések rovására mennek, és a rendes vacsora helyett csak bekap a gyerkőc valamit útközben, akkor van rá esély, hogy emiatt fog megéhezni hajnali 3-kor. Ráadásul, az alvási problémákkal küzdő babáknál gyakran etetési problémák is jelentkeznek: sok baba nappal keveset eszik, éjjel viszont folyton éhes, vagy nehezen megy a hozzátáplálás.
- a napirend ne változzon lényegesen extra napokon sem: hétvégén, szabadság alatt, vendégjárás, ünnepek során is ugyanannyi a baba alvásigénye, és nem nő az az időszak sem, amíg fenn tud maradni elfáradás nélkül. Sőt! A sok esemény, élmény miatt több alvásra van szükség. A legtöbb baba ahhoz sem tud alkalmazkodni, ha hétköznap 7-kor kell kelni, emiatt 8-kor mentek este aludni, hétvégén viszont azt szeretnéd, hogy a gyerkőc sokáig aludjon, így 2 órával később próbálod letenni.
Legyen rugalmas!
- a napirend folyton változik, ahogy telnek a hónapok, a csecsemő egyre hosszabb ideig van ébren, változik az alvásidő, az alvásigény, a nappali alvások száma, ideje is. Emiatt pár hetente át kell értékelni a napok alakulását: ha épp egy nappali alvást hagy el a baba, akkor nő a két alvás közötti ébrenléti idő, jobb esetben nő az alvások hossza is, és az esti lefektetési idő is változhat.
- a napok sem egyformák: ha az éjszaka gyakrabban ébredt a baba, nem tudott jól aludni a fogzás vagy egy megfázás miatt, vagy később aludt el, vagy hajnalban ébredt, akkor változtatni kell a nappal rendjén is: kell még egy extra alvás, vagy korábbra csúszik az altatás, vagy hosszabbat fog aludni a pici délelőtt, így a következő alvás(ok) is elcsúsznak. Elképzelhető, hogy nem is áll helyre a megszokott rend, csak napok múlva.
- az óra szerinti napirend helyett érdemesebb az ébrenléti időkre és a baba igényeire koncentrálni. Azaz ne pontban 7-kor legyen az esti lefektetés, hanem inkább 2-3-4-5 órával a délutáni alvásból ébredés után. Kivéve, ha a baba aznap mást igényel. Ha fárasztó volt a délután, akkor korábban legyen az esti alvás, ha sokat aludt délután, akkor később. Ha pedig álmos, akkor azonnal irány az ágy, hogy megelőzd a túlfáradást.
- egy-egy extra nap belefér: ha egyébként rendben van a napirend, a baba kipihent és eleget alszik, akkor jól tud alkalmazkodni egy-egy kivételes naphoz: ha hosszú utazás miatt borulnak az alvásidők vagy a kocsiban alszik a pici. Vagy az orvos alvásidőben ad időpontot. Ez simán belefér. De arra vigyázz, hogy legyen az extra nap után pár nyugodt nap, amikor van idő kipihenni a fáradalmakat, pótolni a kimaradt alvásidőt és visszaállni a megszokott napirendre.
Ha viszont a baba napi szinten túl keveset alszik nappal, sokat van ébren és az éjszakák sem telnek nyugodtan, akkor egy-egy extra nap hetekre felboríthatja az eddig is nehezen tartható napirendeteket.
Nappal 20 perc alvás után felébred a babád?
Töltsd le az ingyenes összefoglalót és kérd az extra tudásanyagot is!